Gazdakalendárium konferencia volt a Búzaszemben

A természet és a magyar néphagyomány erejével nevelni öröm kicsinek és nagynak egyaránt. Ezt az örömöt is szeretnék átadni a pedagógusoknak a „Gazdakalendárium, avagy a játékos kicsi gazda hónapjai” című népi természetismereti és hagyományismereti oktatóprogramról szervezői, akik a Búzaszemben rendeztek konferenciát.
Elsősorban alsó tagozatos tanítókat vártak a rendezvényre, amelyen Navratil Andrea népdalénekes, Birkás Frendl Kata, a program gazdája, Pécsi Rita neveléskutató, Horváth Szilárd, a Búzaszem alapítója és Veress Ildikó tanító tartott előadást. Az előadások azt boncolgatták, hogy milyen haszna van annak, ha a gyerekeket a természet és a néphagyomány erejével neveljük.
A „Gazdakalendárium…” oktatóprogram tizennégy éve folyamatosan működik budapesti és Budapest környéki általános iskolákban, például a Búzaszemben is. A tíz foglalkozásból álló programsorozat célja, hogy a városi életmódban nevelődött gyermekek megismerjék a hagyományos paraszti kultúrát, annak értékrendjét, valamint a természetet tiszteletét, az azt felhasználó és nem kihasználó paraszti életmódot, népi természetszemléletet. Szóval a Gazdakalendárium szervezői a jövőt alapozzák és a gyermekek életstílusát, a jövendő felnőttek életmódját alakítják.
A gazdakalendárium foglalkozásai játékosan mutatják be a gyermekeknek a népi gazdálkodás hagyományait, az egyes hónapok munkarendjét. A foglalkozások témái általános iskolák alsó tagozatos osztályainál több tantárgy tananyagához illeszkednek, mint pl.: környezetismeret, honismeret, irodalom, ének-zene, rajz, technika.
A konferencia szervezőinek célja az volt, hogy minél több iskolában használják őseink tudását, mert ez a fenntartható jövő alapja.

Friss képek

Programjaink támogatói







„A magyar néphagyományra épülő köznevelési programok szervezési feltételeinek biztosítása” és „A duda oktatást támogató alapfokú oktatás-módszertani tár készítése” szakmai programok megvalósítását 2017. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.




Csoóri Sándor Program




Működési és szakmai programjainak megvalósításához 2014-ben támogatásban részesültünk a Nemzeti Együttműködési Alapból.







© 2007-2018 Búzaszem Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, honlap: eMeLA